HU208043B - Apparatus for securing mine working place - Google Patents

Description

A találmány tárgya berendezés bányabeli munkahely biztosítására.

A javasolt biztosító berendezés az ilyen célú berendezések azon csoportjába tartozik, amelyek mindegyikének feküre támaszkodó talpa, ehhez hát révén csatlakoztatott főtealátámasztója, továbbá a talp és a főtealátámasztó és/vagy a hát közé iktatott egy vagy több hidraulikus támja van.

A bányászat felszín alatti termelő munkahelyei, a fejtések, szakaszos elmozdulással változtatják helyzetüket. E mozgáshoz a biztosító berendezésnek alkalmazkodnia kell. Ezt a mozgáskövetelményt az úgynevezett gépesített fejtésbiztosító berendezések elégítik ki a legteljesebb mértékben. A fejtésbiztosító berendezések más követelményeknek is meg kell hogy feleljenek, amelyek végsősoron a biztonság és a termelékenység céljait szolgálják.

A fejtésbiztosító berendezések elé a legáltalánosabban követelményt az a körülmény állítja, hogy a fejtések egyre kedvezőtlenebb kőzetviszonyok közé kerülnek, amelyben elejét kell venni annak, hogy a kőzetnyomás eredményeként a berendezés összenyomódjék, a fejtési térség összeszűküljön. A fejtési térség összeszűkülésének folyamatát konvergenciának nevezik. A konvergencia bizonyos határon belül hasznos, de ezen túl káros. A káros körülményt a következő folyamattal lehet érzékeltetni. A fejtés egy termelési ciklusán belül - ami egy fejtésbiztosító berendezési egységre vonatkozóan két léptetés közötti időszak - a biztosítás a reá ható kőzetterhelés következtében bizonyos mértékű összenyomódást szenved, magassága csökken. A következő ciklusban ez a csökkent magasság lesz a kezdő magasság, amely a ciklus végére tovább csökken. Ez a folyamat azonban nem tartható korlátlan ideig, mert a fejtés üzemeltethetősége kerülhet veszélybe. Ilyenkor a megoldás a biztosított fejtési térség felmagasítása, ami a berendezések fölötti kőzet kifejtésével lehetséges.

A konvergencia tehát bizonyos határon túl, amely határ csak empirikusan állapítható meg, kisebb részt biztonsági, nagyobb részt termelékenységi hátrányokat okoz. A termelékenységet két körülmény is kedvezőtlenül befolyásolja. Az egyik körülmény az, hogy a fejtési magasság csökkenésével, adott előrehaladási sebesség mellett az időegységre eső termelés csökken. A másik körülmény pedig az, hogy az időszakonként szükségessé váló kimagasítás időigényes és lényegét tekintve improduktív tevékenység.

Az ismert megoldások a konvergencia csökkentését a biztosítási ellenállás növelésével érik el. E cél érdekében a fejtésekbe egyre erősebb acélszerkezetet és egyre nagyobb hidraulikus támerót kell beépíteni. A konvergencia csökkentésének ez az útja a biztosító berendezések előállítását egyre költségesebbé teszi.

Célszerű a későbbi ismertetések érthetősége érdekében néhány alapvető kérdésre előzetesen magyarázatot adni. Mindenekelőtt röviden szükséges áttekinteni a biztosító berendezés és a kőzet kapcsolatának sajátosságait. Ebből a célból a legáltalánosabban alkalmazott fejtésbiztosító berendezést, nevezetesen a pajzsot lehet alapul venni. A pajzs az alsó részével, amelyet talpnak neveznek, és a felső részével, amelyet főtealátámasztónak neveznek, van közvetlen kapcsolatban a mellék kőzetekkel. A főtealátámasztó feladata a fölötte lévő kőzet munkahelyre omlásának megakadályozása. Az omlás felőli oldalon, a haladási iránnyal ellentétes oldalon ugyanis a főtealátámasztót és a talpat az omlás felé zárt szerkezeti elemek kötik össze, amelyek közül a főtealátámasztóhoz általában csapszeggel kapcsolódó szerkezeti elem a hát. A hátra esetlegesen adódhat át közvetlen kőzetterhelés akkor, ha a főtealátámasztó mögötti kőzet omlásba kerül. Ahhoz, hogy a kőzet omlásba kerüljön, az szükséges, hogy a főtealátámasztó mögötti - tehát a haladási iránnyal ellentétes helyzetű - szerkezeti elemek a főtealátámasztó felső síkja alatt legyenek.

Az ismert konstrukciók felvázolt sémájában a konvergencia abban nyilvánul meg, hogy a főtealátámasztó és a talp -, amelyek rendeltetésszerűen, de nem szükségszerűen egymással párhuzamos helyzetűek egymáshoz közelítenek.

A pajzsok egyes szerkezeti elemeinek megnevezésében szakemberek közötti tisztázatlanságok vannak. Erre tekintettel, a találmány szempontjából legfontosabb szerkezeti elemet, vagyis a főtealátámasztót, szükséges definiálni. E szerint főtealátámasztó a pajzsnak azon felső eleme, amely ideális esetben a talppal párhuzamosan helyezkedik el és a fölötte lévő kőzet elmozdulását csak a pajzs teherhordó támjainak elmozdulásakor engedi meg. (A pajzs talphoz kapcsolódó része általában a hát, amelyhez általában csuklósán kapcsolódik a tető. A tető rendesen megfelel a főtealátámasztónak. Ha azonban a tető kőzettel érintkező felülete nem egy síkban van, akkor a főtealátámasztó a tetőnek csak egyik - a definíció szerint értelmezett része. Ugyanígy, értelemszerűen elkülöníthető a főtealátámasztó akkor is, ha a tető és hát egyetlen szerkezeti elemet képez.)

A találmány közelebbi ismertetése előtt még a következő megfontolásokra szükséges tekintettel lenni. A konvergenciát a biztosító berendezésre felülről ható kőzetterhelés okozza. E kőzetterhelés rendesen a főtealátámasztóra hat. Mivel általános megfigyelés, hogy adott körülmények között a főtealátámasztó felület növelésével növekszik a kőzetterhelés abszolút értéke, következésképp a konvergencia is, ezért célszerűnek látszana a konvergencia csökkentése érdekében a főtealátámasztó felületét minimálisra választani. A főtealátámasztó felülete csökkentésének azonban határt szabnak a biztonsági és technológiai követelmények.

Ezek a megfontolások vezettek a találmányt megalapozó ahhoz a felismeréshez, hogy a főtealátámasztó felületének csökkentése nélkül a szerkezeti elemnek, megfelelő konstrukciós megoldásokkal kettős funkciót kell adni. Ez a két funkció a konvergencia csökkentése és a kőzetterhelés csökkentése.

Szólni kell még arról, hogy az ismert biztosító berendezések közül egyesek főteszénomlasztásra is alkalmasak. Pajzsokkal biztosított fejtésekben háromféle főteszénomlasztási megoldás ismert. Az egyik eljárás azon alapul, hogy a berendezés omlás feló'li végén lévő

HU 208 043 Β nyíláson engedik be a szenet egy erre a célra épített második szállító szerkezetre. Ez az úgynevezett kétkaparós rendszer, amelynek számos biztonsági, műszaki és gazdasági hiányossága, illetve hátránya van.

Az említett kétkaparós megoldás egyes hiányosságait van hivatva kiküszöbölni a HU 179856 számú szabadalom ismertette berendezés, amely a főteszénomlasztási megoldások másik változatát teszi lehetővé. Lényegében a megjelölt nyomtatvány ismertette berendezéshez hasonló megoldást jelent a Hemscheidt 320-20/30 típusjelű berendezése. A most említett pajzsok közös sajátossága, hogy a főteszénomlasztásra a főtealátámasztó mögött, annak síkja alatt, a hátban elhelyezett nyílás szolgál. A főteszénomlasztás szabályozottságát elmozgatható nyílászáró biztosítja. Az ilyen megoldások hátránya, hogy a főtealátámasztó a főteszénomlasztás időszakában is teherviselő elem marad, és főleg ezért az ilyen berendezés tömege és gyártási költsége az átlagot meghaladja. A harmadik főteszénomlasztási megoldás lényegében úgy történik, hogy a homlokon biztosítják a főteszénomlasztási, amit elterjedten homloki malmozásnak is szoktak nevezni. A homloki malmozás különleges pajzs-kialakítást nem igényel. A főteszén leeresztése a homlokon elhelyezett szállító berendezésbe a főtealátámasztó leengedésével és automatikus megbillentésével történik. Hátránya az ilyen megoldásnak, hogy a főteszénomlasztás időszakában a homlok kitámasztása megszűnik, azért gyakori a homlokkidőlés, ami súlyos biztosítási problémákhoz vezet.

A főteszénomlasztási megoldások második változataként megjelölt, a HU 179856 számú szabadalomból megismerhető, illetve a Heimscheidt 320-20/30 típusú pajzzsal reprezentált szerkezetek azon a klasszikus kőzetmechanikai elven alapulnak, hogy a főtealátámasztó fölötti kőzet-öszlet eredeti épségét megőrzi, nem töredezett. A töredezett zóna, amely könnyen omlasztható a főtealátámasztó hátsó (haladási iránnyal ellentétes) élétől hátrafelé alakul ki. Ez a klasszikus kép a gyakorlatban általában nem igazolódik, mert a megfigyelések szerint a kőzetek már a főtealátámasztó fölött törésbe kerülnek. Ez a körülmény teszi lehetővé a homloki malmozást.

A főteszénomlasztás minden eddig ismert technológiájának része a főteprovokálás, amelyre akkor van szükség, ha nem kerül időben omlasztható állapotba a főteszén. Ez a körülmény csak annyiban bír jelentőséggel, amennyiben az omlasztható, töredezett zóna kialakulása nem helyezi előnyösebb helyzetbe az egyik módszert a másiknál, mert a töredezett zóna kialakítható.

A találmány elé kitűzött cél az volt, hogy olyan biztosító berendezést jelentsen, amely alkalmas a konvergencia csökkentésére, de azt nem az acélszerkezet tömegének növelésével és nem a hidraulikus támerő növelésével éri el.

A találmány szerinti biztosító berendezés az eléje kitűzött célt azáltal éri el, a lényegében egymással ellentétes követelményeket azáltal elégíti ki, hogy a főtealátámasztót osztott szerkezetben tartalmazza és ezeket a főtealátámasztó tagokat a mindenkori technológiának és a helyi adottságoknak megfelelően működteti.

A találmány szerinti berendezésnél igen fontos, hogy a főtealátámasztó mibenlétét az adott definíció szerint értelmezzék.

A találmány szerinti berendezés lényege tehát, hogy két tagból álló főtealátámasztója van, amelyek közül az egyik főtealátámasztó tag gyakorlatilag helytálló, a másik főtealátámasztó tag pedig ehhez képest például csukló körül - elmozgathatóan van szerelve.

Célszerű úgy kialakítani a találmány szerinti berendezést, hogy az elmozgatható főtealátámasztó tagot keretszerűen legalább részben övezze a helytálló főtealátámasztó tag.

Előnyös lehet az olyan kialakítás is a találmány szerinti berendezésnél, amelynél az elmozgatható főtealátámasztó tag és a hát közé iktatott hidraulikus henger van.

Előnyös úgy kialakítani a találmány szerinti berendezést, hogy annak a helytálló főtealátámasztó taghoz képest eltolható záróeleme és ezt mozgató hidraulikus hengere legyen.

Előnyös továbbá úgy kialakítani a találmány szerinti berendezést, hogy a helytálló főtealátámasztó taghoz homlokelfogó legyen kapcsolva.

Sok esetben célszerű, ha a záróelemmel merev kapcsolatban álló terelőlap van alkalmazva.

Az utóbb említett célszerű kiviteli alak tovább fejleszthető akként, hogy a záróelemhez képest elmozgatható terelőlap van csatlakoztatva.

A találmány szerinti berendezést a csatolt rajzokon szemléltetett példakénti kiviteli alakok kapcsán ismerteti a következő leírás részletesebben.

A rajzok vonalas vázlatokat jelentenek, amelyeknek részletes konstrukciós kialakítása számos változatot enged meg.

Itt kell megjegyezni, hogy a találmány lényege szempontjából közömbös, hogy a berendezés milyen mozgási rendszerű pajzsot jelent, nevezetesen, hogy az köríves-e vagy lemniszkátás.

A csatolt rajzokon az

1. ábra a találmány szerinti berendezés egy példaképpeni kiviteli alakját szemlélteti oldalnézetben, a

2. ábra az 1. ábrán feltüntetett példakénti megoldást egyik üzemi helyzetében mutatja, a

3. ábra a találmány szerinti berendezés egy újabb példakénti kiviteli alakját mutatja oldalnézetben, a

4. ábra a 3. ábra szerinti berendezésnek egy üzemi helyzetét szemlélteti, az

5. ábra a találmány szerinti berendezés egy további példakénti kiviteli alakját mutatja oldalnézetben, a

6. ábra az 5. ábrán feltüntetett berendezés üzemi helyzetét mutatja, a

7. ábra ismét egy újabb példakénti kiviteli alakot szemléltet oldalnézetben, míg a

8. ábra a 7. ábrán látható berendezés egy üzemi helyzetét tükrözi. A

9. ábra a találmány egy másik példakénti kiviteli alakját szemlélteti oldalnézetben, és a

10. ábra a 9. ábrának megfelelő berendezést mutatja üzemi állapotban. A

11. ábra lényegében a 9. és 10. ábrán látható példa3

HU 208 043 Β kénti berendezést szemlélteti oldalnézetben, de meredek dőlésű telepben való alkalmazás esetére, a

12. ábra all. ábrán látható berendezés egy üzemi helyzetét mutatja. A

13. ábra a találmány szerinti berendezés egy további példakénti kiviteli alakját mutatja oldalnézetben, és a

14. ábra a 13. ábrán szemléltetett megoldás üzemi helyzetét mutatja. A

15. ábrából egy újabb példakénti berendezés ismerhető meg oldalnézetben, a

16. ábra pedig a 15. ábrán szereplő berendezést mutatja üzemi állapotában. A

17. ábra egy további példakénti kiviteli alakot szemléltet oldalnézetben és üzemi állapotban; a

18. ábra egy további példakénti berendezést mutat oldalnézetben. A

19. ábra egy újabb példakénti kiviteli alakot mutat oldalnézetben, míg a

20. ábra a 19. ábrán szereplő berendezést szemlélteti üzemi helyzetében.

Az 1. és 2. ábrán bemutatott példakénti berendezés esetében a (6) talp a (12) hát révén van kapcsolatban a főtealátámasztóval. A főtealátámasztó a viszonylag helytálló (1) főtealátámasztó tagból és az elmozgatható (2) főtealátámasztó tagból áll. A találmány alapgondolatából eredően az osztott főtealátámasztó tagok egyike, a példakénti esetben az elmozgatható (2) főtealátámasztó tag a (3) csukló körül el tud fordulni a viszonylag helytálló (1) főtealátámasztó taghoz képest.

A helytálló (1) főtealátámasztó taggal kapcsolatban a „viszonylag” azért indokolt, mert a berendezés rendeltetésszerű használata során abszolút helybenmaradásról nem lehet beszélni, viszont a találmány szerinti, helytállónak nevezett (1) főtealátámasztó tag elmozdulása szándék nélküli.

A 2. ábrán látható, hogy az elmozgatható (2) főtealátámasztó tag a (3) csukló körül elmozdulva a haladási iránnyal ellentétes irányban lejtő helyzetet foglal el. A 2. ábrán feltüntettük azt az esetet is, hogy a (2) főtealátámasztó tag elmozdulása során a fölötte lévő kőzet darabjai miként jutnak be a (10) omlásba.

A szóbanforgó példakénti kiviteli alak esetében a (11) homlok megtámasztására szolgáló elemet is felrajzoltuk, vázlatosan.

Az elmozgatható (2) főtealátámasztó tag viszonylagos elmozdulását a felülről reá ható kőzetterhelés és a (8) tárnok együttesen kifejtett ereje közösen határozza meg.

A viszonylag helytálló (1) főtealátámasztó tag keretszerűen veszi körül az elmozgatható (2) főtealátámasztó tagot. Ez a körülvétel keretszerűen történő körülfogást jelenthet, vagyis ilyen esetben az (1) főtealátámasztó tag négy oldalról határolja a (2) főtealátámasztó tagot. Kialakítható a berendezés akként is, hogy az (1) főtealátámasztó tag csak három oldalról övezi a (2) főtealátámasztó tagot, mely utóbbi esetben a nyitott oldal a haladási iránnyal ellentétes részen alakítandó ki.

A helytálló (1) főtealátámasztó tag helybenmaradását a (7) tárnok biztosítják és az a körülmény, hogy a kőzetterhelés egy részét a (2) főtealátámasztó tag csaknem önállóan veszi fel és viszonylagos elmozdulásával tér ki a terhelés elől.

A 3. és 4. ábrán szemléltetett kiviteli példa lényegében azonos berendezést tükröz az 1. és 2. ábrán szemléltetett berendezéssel. A 3. és 4. ábrán látható berendezés abban tér el az előbbitől, hogy a (7 és 8) tárnok beépítési módja más, továbbá abban, hogy a (2) főtealátámasztó tag elmozdulása során olyan helyzetbejuthat, hogy a térben a (12) hát és a helytálló (1) főtealátámasztó tag kapcsolatát jelentő (4) csukló alá süllyedhet. Látható továbbá, hogy a 3. és 4. ábrabeli megoldásnál a (12) hát kialakítása eltérő éppen azért, mert a (4) csukló révén csatlakozik a (12) hát a helytálló (1) főtealátámasztó taghoz. Egyébként ennél a megoldásnál is a (6) talp és a főtealátámasztó közé iktatott (12) hát van alkalmazva, és a (11) homlok megtámasztására szolgáló szervet is feltüntettük.

Meg kell jegyezni, hogy a 3. és 4. ábrán szemléltetett (4) csuklót alkotó csap nem lehet végigmenő, hanem két különálló részből kell állnia, éppen annak a célnak a biztosítása végett, hogy az elmozgatható (2) főtealátámasztó tag a (4) csukló alatti helyzetet is elfoglalhassa.

Az 5. és a 6. ábrán bemutatott példakénti berendezés a találmány alapgondolatát illetően szintén azonos a korábbi ábrákon szemléltetett berendezésekkel. Az 5. és 6. ábrán bemutatott berendezésnél azonban az elmozgatható (2) főtealátámasztó taghoz az (5) csukló van beépítve és ez lehetővé teszi, hogy a (2) főtealátámasztó tag üzem közbeni elmozdulása során párhuzamos helyzetet foglaljon el a helytálló (1) főtealátámasztó taggal. Egyébként itt is ugyanolyan felépítésű berendezésről van szó, mint amiket már az 1-4. ábrákon bemutattunk.

Az 1-6. ábrákon szemléltetett példakénti berendezéseknél az egymáshoz képest elmozduló főtealátámasztó tagok között réselzárókat célszerű alkalmazni, hogy ezekkel megakadályozhassák a kőzetbeömlést. A réselzárók kialakításánál figyelembe kell venni, hogy időszakonként szükségessé válhat az egymáshoz képest elmozduló két főtealátámasztó tag közötti térségben elhelyezkedő kőzet eltávolítása. Réselzáró alkalmazása akkor nem szükséges, ha az elmozdulás a két főtealátámasztó tag között nem haladja meg a főtealátámasztó tagok szerkezeti vastagságát.

A két főtealátámasztó tag egymáshoz viszonyított elmozdulására az előbbiek szerint általánosan az jellemző, hogy a belül elhelyezkedő (2) főtealátámasztó tag mozdul el, a viszonylag helytálló és az előbbit keretszerűen övező (1) főtealátámasztó taghoz képest, mégpedig lefelé. Különleges esetekben azonban a (2) főtealátámasztó tag ellenkező irányú elmozgására is lehetőséget kell biztosítani, ezért ezt a mozgást - célszerűen a főtealátámasztó szerkezeti vastagságán belül - meg kell engedni. Ennek egyébként konstrukciós akadálya nincs.

Az 1-6. ábrákon bemutatott példaképpeni kiviteli alakok egyik közös tulajdonsága, hogy a berendezés a főtealátámasztás felől az 1. és 2., valamint a 3. és 4. ábra szerinti berendezések esetében a (2) főtealátá4

HU 208 043 Β masztó tag, illetve az 5. és 6. ábrán bemutatott példakénti kivitelnél is a (2) főtealátámasztó tag elmozdulása után zárt marad. A másik közös jellemzője az eddig ismertetett példakénti berendezéseknek az, hogy a főtealátámasztó két tagjának közös síkbeli csuklója a főtealátámasztó haladás irányába eső széle közelében van. Ez tehát konkrétan azt jelenti, hogy a (3) csuklók, illetve az (5) csuklók a berendezésnek a (11) homlok felőli részén vannak.

A következőkben néhány olyan kiviteli példát ismertetünk, amelyeknél az (1) főtealátámasztó tag és a (2) főtealátámasztó tag közötti kapcsolatot jelentő csukló nem a berendezés (11) homlok felőli részénél van, hanem a (10) omlás felőli részen. Ennek megfelelően az elmozgatható (2) főtealátámasztó tag elmozdulása után a (11) homlok felé lejtő helyzetet tud elfoglalni.

A 7. és 8. ábrán szemléltetett példakénti kiviteli alaknál a viszonylag helytálló (1) főtealátámasztó taghoz képest - a találmány alapgondolatának megfelelően - elmozgatható a (2) főtealátámasztó tag. Itt azonban a (2) főtealátámasztó tag a (12) hát felőli végénél lévő csukló körül tud elfordulni és ennek megfelelően elmozdult helyzetében a (11) homlok felé lejt. A (2) főtealátámasztó tag elmozduló végénél van jelölve a (13) réselzáró, amelynek révén megakadályozható a kőzetnek a berendezés belsejébe való behullása. Nyilvánvaló, hogy a (13) réselzárók mérete és a (2) főtealátámasztó tag elmozdulási lehetősége szab határt annak, hogy meddig nem tud behullani a berendezésbe a (2) főtealátámasztó tagon felgyülemlett kőzet. Eddig a határig a (2) főtealátámasztó tag elmozdulását a (8) tám, illetve tárnok korlátozott teherbírása határozza meg. E határ elérésekor a (8) tám, illetve tárnok megengedésével a kőzetet a fejtési térségbe be lehet engedni azért, hogy a (2) főtealátámasztó tag a viszonylag helytálló (1) főtealátámasztó taghoz visszatolható legyen. A kőzet időszakos berendezésbe engedése árán csökkenthető a konvergencia.

A 7. és 8. ábra kapcsán most ismertetett példakénti megoldás az 1-6. ábrákon szereplő példakénti megoldásokkal közös annyiban, hogy a főtealátámasztó tagok az egymáshoz képesti viszonylagos elmozdulásuk közben - szabályos üzemeltetés esetén - a főtealátámasztó fölötti kőzet behullását a berendezésbe nem engedi meg. Ebből a szempontból mégis az a különbség a 7. és 8. ábra szerinti, valamint az 1-6. ábra szerinti megoldások között, hogy az egymáshoz képest elmozduló két főtealátámasztó tag közötti térségben elhelyezkedő kőzet időszakonként szükségessé váló eltávolítása a 7, és 8. ábra szerinti berendezés esetében lényegesen egyszerűbb, mint a korábbi példáknál.

A 9. és 10. ábrán bemutatott példakénti kiviteli alak olyan berendezést tükröz, amelynél a berendezés a főtealátámasztó tagok irányából rendeltetésszerűen nyitott helyzetbe kerülhet. A nyitott helyzet azt jelenti, hogy a főtealátámasztó fölötti kőzet a fejtési térségbe kerülhet, ezért ez a megoldási változat feltételezi a folyamat szabályozottságát és célszerűségét.

A folyamat szabályozottsága alatt azt kell érteni, hogy a berendezés nyitott helyzete a főtealátámasztás oldaláról a kezelő szándékától kell hogy függjön, tehát nem lehet esetleges.

A folyamat célszerűsége alatt pedig azt kell érteni, hogy az ilyen berendezést ott célszerű alkalmazni, ahol a berendezés fölött hasznos ásványi nyersanyag van, amelynek a berendezésbe kerülése nem okoz a kőzet tekintetében minőségi hígulást, sőt hasznos eredménynyel jár. Ilyen fejtési technológia a szénbányászatban elterjedt, azt főteszénomlasztásnak nevezik, mint amint arra a korábbiakban már utaltunk.

A 9. és 10. ábrán szemléltetett példakénti kiviteli alaknál is osztott a főtealátámasztás a találmány alapgondolatának megfelelően. Itt is viszonylag helytálló az (1) főtealátámasztó tag, és ehhez elmozgathatóan csatlakozik a (2) főtealátámasztó tag. Az említett két főtealátámasztó tag között a (15) csukló képez kapcsolatot. Ez a (15) csukló a berendezésnek a (12) háthoz közelebbi részénél van és síkbeli csuklót alkot.

Főteszénomlasztási technológia fázisában a (8) tárnok megengedésével billenthető a (2) főtealátámasztó tag a kívánt helyzetbe, amikor is - a 10. ábrán jól láthatóan - a főtealátámasztó fölött lévő kőzet a berendezés belsejébe tud hullani, mégpedig a (11) homlok mellett lévő szállítószerkezetbe. Ilyen termelési mód esetében a (2) főtealátámasztó tag egyben terelő idomot is, illetve terelő elemet is alkot. Ennél a megoldásnál már kicsit részletesebben kell szólni a fóteszénomlasztás technológiájáról.

Mint említettük, a 9. és 10. ábrán szemléltetett berendezésnél a berendezésnek főteszénomlasztásos időszakában a berendezés a főtealátámasztás irányából nyitottá válik azzal, hogy a (8) tárnok megengedésével a (2) főtealátámasztó tag lefelé elmozdul. Eközben a berendezés magassága változatlan maradhat, mert a (7) tárnok az (1) főtealátámasztó tag helytállóságát biztosítják. Az (1) főtealátámasztó tag itt is keretszerűen veszi körbe három vagy négy oldalról a (2) főtealátámasztó tagot, amely elmozgathatóan van szerelve. Látható a most tárgyalt példakénti kiviteli alaknál, hogy a homlok biztosítása a (14) homlokelfogó révén a főteszénomlasztás idejére is biztosított. Ily módon a homloki malmozásnál gyakori és elháríthatatlan homlokkidőlés megakadályozható.

A (2) főtealátámasztó tag visszazárása szintén a (8) tárnokkal történik. A meddő behullás minimális értékét az teszi lehetővé, hogy a viszonylag kis biztosítási ellenállás-igény miatt a (8) tárnok mozgatásához szükséges folyadékigény kevés, ezért a mozgatás gyorsan végezhető el. [A folyadékigény nyilvánvalóan a hidraulikus folyadékra vonatkozik, tekintettel arra, hogy mind a (7) tárnok, mind a (8) tárnok hidraulikus tárnok, mint általában az ilyen berendezéseknél az szokásos].

All. ábrán és a 12. ábrán tulajdonképpen ugyanolyan berendezés szerepel, mint amit már a 9. és 10. ábra kapcsán ismertettünk. A 11. és 12. ábrán azonban meredek dőlésű telepek esetében tüntettük fel a találmány szerinti berendezést. Egyébként itt is látható, hogy a viszonylag helytálló (1) főtealátámasztó taghoz a (15) csukló révén kapcsolódik az elmozgathatóan szerelt (2) főtealátámasztó tag, amely elmozdulása

HU 208 043 Β közben a (11) homlok felé lejtő helyzetet tud elfoglalni. Ezen a (2) főtealátámasztó tagon tud a berendezés belsejébe jutni az a kőzet, amit föteszénomlasztásos üzemmódban a (11) homlok mellett lévő szállítószerkezetre lehet juttatni.

A 13. és 14. ábrán bemutatott példakénti kiviteli alakoknál a viszonylagos helytálló (1) főtealátámasztó tag és az elmozgathatóan szerelt (2) főtealátámasztó tag közötti kapcsolatot a (16) csukló alkotja. Ennek a (16) csuklónak a helyzete a főtealátámasztó tagokhoz viszonyítva olyan, hogy a (2) főtealátámasztó tag a (16) csuklóhoz képest kétoldalra is messze túlnyúló, ebből következik, hogy a berendezés általános használatra nem tarthat igényt, csak sajátos kőzetkörülmények között lehet célszerű alkalmazásáról szó. Az ilyen megoldás kedvezőtlensége abból ered, hogy a (2) főtealátámasztó tag egy része a viszonylag helytálló (1) főtealátámasztó tag síkja fölé kerül. Ettől eltekintve a most tárgyalt példaképpeni kiviteli alak lényegében azonos a 9-12. ábrákon bemutatott példakénti berendezésekkel.

Az eddig tárgyalt példaképpeni berendezések mindegyike négytámos megoldású. A négy tám alkalmazása azonban a találmány szempontjából nem kizárólagos követelmény, mert célszerű lehet sok esetben például három tám alkalmazása is, amikor a főtealátámasztó szerkezetnek az elmozgatható tagja alatt csak egy hidraulikus tám van, mégpedig előnyösen a berendezésnek a rajz síkjával párhuzamos szimmetriasíkjában. A találmány szerinti bármelyik berendezés azonban működőképes lehet két teherhordó hidraulikus fámmal is, ilyen esetben a főtealátámasztó elmozduló tagja nem a berendezés talpához kapcsolódó hidraulikus támra vagy hengerekre viszi át a kőzetterhelést.

Az utóbbi említett elvi elgondolásnak felel meg, a 15. és 16. ábrán bemutatott példakénti kiviteli alak. Ez a példakénti megoldás hasonló a 13. és 14. ábrán szemléltetett berendezéshez, mégis azzal a különbséggel, hogy az elmozgatható (2) főtealátámasztó tag alátámasztását nem a berendezés (6) talpához kapcsolódó hidraulikus tárnok, hanem a (17) hidraulikus hengerek szolgálják, amelyek egyrészről a (2) főtealátámasztó taghoz, másrészről a berendezés (12) hátához vannak csatlakoztatva. Ennél a megoldásnál egyébként a berendezés (12) háta és a (6) talp közé van iktatva a hidraulikus (9) tám.

A 17. és 18. ábrán a találmány szerinti berendezésnek olyan példakénti kiviteli alakjai láthatók, amelyek esetében az elmozgatható főtealátámasztó tag elmozdulási értelme változtatható. A 17. ábrán szemléltetett példakénti esetben a viszonylag helytálló (1) főtealátámasztó tagnak a (11) homlokkal átellenes részénél lévő (18) csukló körül tud elbillenni a (2) főtealátámasztó tag. Ilyen esetben a (2) főtealátámasztó tagot a (8) tám, míg az (1) főtealátámasztó tagot a (7) tám támasztja alá. Ebben - a 17. ábra szerinti berendezésben - a (2) főtealátámasztó tag révén a (11) homlok melletti szállító szerkezetre lehet juttatni a főteszénomlasztás útján a berendezés belsejébe irányuló szenet.

A 18. ábra esetében az (1) főtealátámasztó taghoz képest a (19) csukló körül tud elmozdulni a (2) főtealátámasztó tag. Ebben az esetben a (2) főtealátámasztó tagnak a lejtése a (12) hát, illetve a (10) omlás felé irányul.

[Szükséges megjegyezni, hogy a (18 és 19) csuklók együttes alkalmazása esetén a főtealátámasztó két tagja egymással merev kapcsolatban áll, olyan, mintha e két tag egyesítve lenne. Ez utóbbi szerkezeti kialakítás azonban nem tartozik a találmány tárgykörébe.]

Az eddig tárgyalt példakénti berendezések közös sajátossága, hogy az (1) főtealátámasztó tagok különkülön képesek a kőzetterhelés felvételére és a kőzetterheléssel szemben differenciált engedékenységüket korlátozott kényszerkapcsolat biztosítja, amiből két olyan fontos előny származott, amilyennel az ismert berendezések nem rendelkeznek.

Az első előny az, hogy a kőzetterhelés hatására nem a teljes főtealátámasztás közelít a talphoz, hanem csak annak az elmozgatható tagja. A viszonylag helyben maradó főtealátámasztó tag a másik nélkül biztosítja a fejtési magasságot.

A másik előny az, hogy kettőnél több hidraulikus tám alkalmazása esetén az első előnyből következően az ismert megoldásoknál hatékonyabb teherviselésű berendezés áll elő.

A 19. és 20. ábra kapcsán a találmány szerinti berendezés olyan példaképpeni kiviteli alakját szemléltetjük, amelynél viszonylag helytálló (1) főtealátámasztó taghoz képest a találmány alapgondolata szerint elmozgatható (2) főtealátámasztó tag nem csukló körüli elfordulást, hanem a saját síkjával párhuzamosan történő elcsúszást végez. Ez az elcsúszni képes (21) záróelem az (1) főtealátámasztó tag alatt foglal helyet és mozgatását a (20) hidraulikus henger biztosítja. Egyébként ennél a megoldásnál a (6) talp és az (1) főtealátámasztó tag között a (22) tám biztosítja az alátámasztást.

A 19. és 20. ábra szerinti berendezésnél a főteszénomlasztás révén a berendezés belsejébe jutó szén irányításához nem szükséges terelőlapot alkalmazni, mert a főteszénomlasztással a berendezésbe juttatni szándékolt szén részére biztosított ablak a szállítószerkezet fölé helyezhető, illetve biztosítható, hogy ez az ablak a szállító szerkezet fölött legyen. Ennek ellenére szóbajöhet olyan megoldási változat is, amely esetben vagy rögzített helyzetű (24) terelőlap van alkalmazva, vagy mozgathatóan és önállóan is működtethető (23) terelőlap szerepelhet a berendezésnél.

A 19. és 20. ábrán szemléltetett példaképpeni megoldás a korábbi példáktól abban különbözik, hogy a főtealátámasztó szerkezet a kőzetterhelés hatására nem differenciált engedékenységű.

A példakénti kiviteli alakok ismertetése kapcsán is látható, hogy a találmány szerinti berendezésnél a főtealátámasztó megosztottsága révén csökkenteni lehet a konvergenciát, és a kőzetterhelést is anélkül, hogy a berendezés tömege növekedne.

Az is megállapítható a példakénti kivitelek kapcsán, hogy a találmány szerinti berendezés főteszénomlasztásra is alkalmas, mégpedig annak mindegyik technológiai változatát képes megvalósítani. Az ismert

HU 208 043 Β homloki malmozásra szolgáló berendezésektől a találmány szerinti berendezés abban különbözik, hogy az ismert berendezésekkel szemben nem a teljes főtealátámasztót kell megengedni a főteszénomlasztás során, hanem csak a főtealátámasztó elmozgatható tagját. További lényeges különbség, hogy a találmány szerinti berendezéssel a főteszénomlasztás időszakában is kitámasztott a homlok.

Az ismert főteszénomlasztásos berendezések közül az úgynevezett kétkaparós megoldásokhoz viszonyítva, a találmány szerinti berendezéseket tulajdonképpen nem is szükséges elhatárolni, minthogy a főteszén leengedésére szolgáló nyílás elhelyezése, rendszere alapjában különböző. A találmány szerint is kialakítható kétkaparós rendszer, amely tulajdonképpen a 9-20. ábrákon szemléltetett, példaképpeni megoldásoktól abban különbözik, hogy a főtealátámasztóban, illetve a tetőben elhelyezett omlasztási nyíláson keresztül nem a homloki szállítóberendezésbe kerül az omlasztott szén, hanem a berendezés hátsó részén elhelyezett második szállító szerkezetbe. Ekkor a főtealátámasztó, illetve a tető elmozduló tagjának forgáspontját képező csuklót a 7-20. ábrák szerinti példaképpeni kiviteli alakokkal ellentétesen nem a homlokkal ellentétes oldalra, hanem az 1-6. ábrákon szereplő megoldásához hasonlóan, a homlok felőli oldalon kell kialakítani.

Lényeges kihangsúlyozni újólag azt a körülményt, hogy a találmány szerinti berendezésnél a főteszénomlasztásra szolgáló nyílás nem a főtealátámasztó síkja alatti berendezési részekben van kialakítva, amely esetekben a pajzs fölötti kőzet már nincs alátámasztva. A találmány szerinti berendezésnél a főtealátámasztásra szolgáló nyílás a főtealátámasztó síkjában van kiképezve, ami a terhelés szempontjából lényegesen kedvezőbb, mint az ismert megoldások esetében, mert a viszonylag helybenmaradó főtealátámasztó tag a kisebb felülete következtében kisebb terhelést közvetít a berendezés teherviselő elemeire.

A találmány szerinti berendezés mindenképpen olcsóbb, kedvezőbb termelési körülményeket biztosít, a biztonságot fokozó tulajdonságú, ennélfogva rendkívüli előnyöket biztosít a bányászatban.

Claims (6)

1. SZABADALMI IGÉNYPONTOK

   1. Berendezés bányabeli munkahely biztosítására, amelynek feküre támaszkodó talpa, ehhez hát révén csatlakoztatott főtealátámasztója, továbbá a talp és/vagy a hát és a főtealátámasztó közé iktatott egy vagy több hidraulikus támja van, azzal jellemezve, hogy két tagból álló főtealátámasztója van, amelyek közül az egyik főtealátámasztó tag (1) gyakorlatilag helytálló, a másik főtealátámasztó tag (2) pedig ehhez képest - pl. csukló (3, 15, 18, 19) körül - elmozgathatóan van szerelve, továbbá, hogy a helytálló főtealátámasztó tag (1) az elmozgatható főtealátámasztó tagot (2) keretszerűen legalább részben övezi.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés, azzal jellemezve, hogy az elmozgatható főtealátámasztó tag (2) és a hát (12) közé iktatott hidraulikus hengere (17) van.
3. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti berendezés, azzal jellemezve, hogy a helytálló főtealátámasztó taghoz (1) képest eltolható záróeleme (21) és ezt mozgató hidraulikus hengere (20) van.
4. 4. Az 1-3. igénypont bármelyike szerinti berendezés, azzal jellemezve, hogy a helytálló főtealátámasztó taghoz (1) kapcsolt homlokelfogója (14) van.
5. 5. A 3. igénypont szerinti berendezés, azzal jellemezve, hogy a záróelemmel (21) merev kapcsolatban álló terelőlapja (24) van.
6. 6. A 3. igénypont szerinti berendezés, azzal jellemezve, hogy a záróelemhez (21) képest elmozgatható terelőlapja (23) van.